Isten útjai kifürkészhetetlenek

Anna nővérként dolgozott egy kórházban. Keresztyén nő volt, szerette hivatását. Mindig örömmel végezte munkáját. Szeretettel ápolta a betegeket. Egyszer egy férfi feküdt a kórház sebészeti osztályán. Anna segitett neki a mosakodásban, mert a beteg nem mehetett ki a fürdőszobába zuhanyozni. Csak az ágyon mosakodhatott meg.
János elmesélte mi történt vele. Tetőkészitéssel foglalkozott. Egyszer, amikor a tetőn dolgozott, megcsúszott és lezuhant. Megsérült a hátgerince, ezért meg kellett műteni. Most már a műtét után lábadozott. Anna azt mondta:
- Az Úr vigyázott magára! Mert nagyobb baj is történhetett volna. De életben maradt és nemsokára felépül teljesen!

Erre a férfi azt válaszolta:
- Akkor mégis csak van Isten!

- Isten létezik! Ez nem kérdés! Mindenütt jelen van Ő. Csak mi, emberek oly sokszor, amikor minden simán megy az életünkben nem figyelünk Őreá. Csak akkor kiáltunk Hozzá, amikor bajba jutunk. - válaszolta a nővérke.

- Tudja, amikor itt feküdtem, az ágyon, mert nem mozoghattam és fájdalmaim voltak, arra gondoltam, hogy Isten Fia a kereszten milyen kinokat élt át miattam. Biztosan nem véletlenül történt ez a baleset velem. Figyelmeztetni akar az Isten és még ad időt nekem. Mert még itt a helyem. - mondta János.

- Ó, igen az Úrnak azzal célja van, ha megengedi, hogy valami rossz történjen velünk. Nem akarta, hogy most meghalljon, mert még terve van magával! Az Úr Jézus szereti magát is! Azért szenvedett és halt meg a kereszten, értem és magáért, mindnyájunkért! - mondta a nővérke.

- Elváltam, majd újra nősültem. Mostani feleségemmel jól megvagyunk. A kislányomat féltettem, aki az első házasságomból született, hogy hogyan fogadja majd ezt, nem viseli-e meg őt, hogy elköltöztem? De továbbra is jó kapcsolatban maradtunk, eljön hozzánk és a feleségemmel is jól kijön. - szólt János.

- Számtalanszor megtapasztalhattam Isten gondviselő szeretetét! Szüleim elváltak és édesapám messzire költözött. Eleinte találkoztunk többször, de én haragudtam rá. Majd megismertem az Úr Jézust és Ő megbocsátotta minden bűnömet. Formálta a szivemet és arra inditott, hogy bocsássak meg édesapámnak. De azután egyre ritkábban találkoztunk, később pedig két évig semmit sem tudtam róla. De imádkoztam érte, hogy az Úr vigyázzon rá és találkozhassunk újra! Az Úr pedig meghallgatta könyörgéseimet! Újra találkozhattunk! Más emberré lett, mert az Úr formálta őt. Megtapasztalhatta az Ő szabaditását és bocsánatot nyert a bűneire. Rossz sora volt, amig nem találkoztunk. Nyomorúságban volt, de ott a nehéz helyzetben kiáltott Istenhez és átélhette, hogy Isten irgalmas! Boldog ember lett! Újra egy család lehettünk! De nemrég agyvérzést kapott és hazaköltözött az Úrhoz. Tudom, hogy ott a mennyben újra találkozunk majd! - mesélte Anna.

- Biztosan a mennyben van az édesapja, az én szüleim is ott vannak már. Remélem, hogy én is odajutok majd! - tette hozzá János.
- Nem remélnünk kell! Már tudhatjuk most, hogy hol leszünk a halálunk után. Ha Jézus Krisztus vére megtisztit a bűneinktől, akkor örök életünk van. És akkor nem kell elvesznünk! - szólt a nővérke. Nos örülök, hogy találkoztunk! Áldott ünnepeket!

- Viszont magának is, nővérke! - mondta János.

Nem tudjuk, hogy János átadta - e az életét az Úrnak, de Isten figyelmeztette őt a baleset által. Elgondolkodott rajta, és hálás volt az Úrnak, már ez is nagy dolog! Mert oly sokan megkeményitik a szivüket és vádolják az Urat! Később pedig hallhatta az örömhirt. És Isten Igéje nem hiába hirdettetik! Csak remélni tudjuk, hogy megismeri az Úr Jézust, mint Urát és Megváltóját, nem tudhatjuk biztosan. De Istennek semmi sem lehetetlen!